„Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Alsóvadász településen”

EFOP-1.6.2-16-2017-00062

Célirányos fejlesztések, helyi szolgáltatások, bekapcsolódás a munka világába, közösségi összefogás. Az elmúlt 4 év alatt valósult meg mindez Alsóvadászon, a helyi önkormányzat és az Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület, valamint a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (2019. augusztus 1-ig Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság) és számos más képző és szociális szervezet együttműködésével.

2019. márciusában indult az EFOP-1.6.2-16-2017-00062 „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Alsóvadász településen „ című projekt. A megvalósítás időszakában 136 fő került bevonásra, akik egyéni és családi fejlesztési tervek alapján kapnak támogatást szociális szakemberek közreműködésével. Elsősorban a falu szegregált településrészén, mélyszegénységben élők felzárkózását céloztuk meg helyben kialakított Szolgáltató Pontban elérhető szolgáltatásokkal, az egészségi állapot javításával, a képzettségi és foglalkoztatási szint növelésével. Mindezen célok mentén a szabadidős programok körének bővítésével erősíteni kívántuk a településen a közösségi összetartást, növelni a település megtartó erejét. A programok elsődlegesen a közvetlen célcsoportot szólították meg, akik az Újtelep utca akcióterületen laknak és rendelkeznek egyén fejlesztési tervvel. Létszámuk 136 fő, életkoruk 16-54 év. A jelenléten alapuló szociális munka rájuk fókuszált.

A projektet Alsóvadász Község Önkormányzata, mint konzorciumvezető irányította.

Kedvezményezett neve: Alsóvadász Község Önkormányzata

Projekt címe: Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Alsóvadász

településen

Projekt azonosító száma: EFOP-1.6.2-16-2017-00062

Támogatás összege: 197 740 827 Ft

Alsóvadász Község Önkormányzata a TOP-1.1.1-16 Ipari parkok, iparterületek fejlesztése c.

pályázati felhívás keretében 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő

támogatásban részesült. A megítélt támogatás összege: 197 740 827 Ft.

Támogatás mértéke: 100 %

Projekt fizikai befejezési dátuma: 2023.08.31.